Minden tanévben részt veszek a Projektnapon májusban, ahol lelkesen fotózom a papírból összeeszkábált székely kapukat, nézem a beszámolókat, filmeket és képeket erről a távolinak tűnő, de valójában néhány száz kilométerre fekvő hazai, de mégis idegen Tündérországról, Székelyföldről vagy más néven Erdélyről.

Sok olyan élményben volt részem, amit tanári pályámon első alkalommal tapasztalhattam:

Amikor készültem erre az utazásra, beleástam magam a magyar tündérek legendáiba, olvastam folyókról, rengeteg erdőről, mesékről és hagyományokról, kalandokról és a mindig szikár és szívós székely emberekről.

Sokfelé jártam a világban és mindig nagy öröm számomra, amikor egy másik ország kultúrájával, szokásaival, ízeivel és az ottani élettel ismerkedhetem. Ezúttal máshogy alakult, mint amikor igazából "külföldre" utazom.

Most úgy érzetem ez a Tündérország az én hazám is egy kicsit...

Reggel. Esőben. Sok szülővel, nagy busszal, úti okmányok ellenőrzésével indult a rendhagyó erdei iskola. Aztán a második megállónál, Királyhágónál megértettem mindazt, amiről eddig a Határtalanul pályázatban részt vett diákok meséltek. A táj tényleg mesebeli volt. Zöld, élettel teli hegyek, állatokkal és madárcsicsergéstől hangos völgyek, a levegő tisztasága és frissessége teszik jellegzetessé ezt a vidéket.

Kolozsvár, Szováta, Marosvásárhely városlátogatása során számos olyan helyre jutottunk el, ahol tényleg megértettem milyen fontos is a történelem szempontjából a kultúránk és a közös értékeink az Erdélyben élő magyarokkal. Könyveink, verseink, íróink és anyanyelvünk mennyire értékes az ott élőknek. 

Megéri.                                                                                               Kovácsné Modor Melinda 

Erdélyi találkozás

Az idei erdei iskola helyszíne Erdély volt. Izgatottan készülődtem, mert nem jártam még ezen a vidéken sohasem. A hosszú utazás végállomása egy barátságos és nyugalmas szálláshely volt, ahonnét nap, mint nap más helyeket, nevezetességeket látogattunk meg.