A Fekete-erdőn innen és túl  2017

2017.08.01

A Fekete-erdőn innen és túl

Már több mint egy évtizedes testvériskolai múltra tekint vissza iskolánk neuenbürgi diákcsere programja. A program két részből áll, a jelentkezők a kiutazó programban és a fogadó programban egyaránt vállalják a részvételt. Iskolánk 16 tanulója az 5., 6. és 7. b osztályokból 2017.05.25.-től 2017.06.01.-ig vett részt idén a diákcsere utazáson Neuenbürgben, Németországban, októberben pedig a Neuenbürgi Gimnázium tanulói töltöttek egy hetet a magyarországi fogadó családoknál.

A diákcsere programhoz sikeresen pályáztunk az Emberi erőforrások Minisztériuma által kiírt német anyanyelvi és német nemzetiségi programok finanszírozását szolgáló pályázaton. A német nyelv élményszerű oktatására törekedve ez a program nagy lehetőség tanulóink számára, hiszen nem csak a korábbi években megszerzett nyelvtudásukat alkalmazhatják anyanyelvi környezetben, hanem további ismereteket is szerezhetnek Németország kultúráját illetően. Mindez színes programsorozatba ágyazva vált számukra lehetővé, a kiutazás pedig a pályázaton nyert összegből.

Május 25-én este érkeztünk Neuenbürgbe, ahol a német gyerekek szüleikkel izgatottan vártak már minket a gimnázium épülete előtt. Akik először utaztak velünk, számukra ez volt az első személyes találkozás a cserepartnerükkel.

Az első nap reggelén a gimnáziumban találkoztunk a magyar és német gyerekekkel. Az iskola bemutatását nagy érdeklődéssel követték, majd részt vehetett ki-ki a maga cserepartnerével tanítási órákon, mint az iskola diákja. Érdekes volt számukra az órák menete, gyakorolhatták a kommunikáció során a hallás utáni szövegértést és az arra történő reagálást. Ezt követően csapatépítő programon vettünk részt Durlachban, egy erdei kalandparkban, ahol a játékos, több pályás közös biztonsági oktatás német nyelven történt. Ez után a gyerekek együttműködést gyakoroltak az egyre magasabb kötélpályákon, ahol egymás segítségére és utasításaira voltak utalva. Fantasztikusan érezték magukat a friss levegőn, festői környezetben. Szombaton és vasárnap minden magyar gyermeknek a német családjával volt programja. Itt még inkább lényeges volt a kommunikáció a szükségleteik megértetéséhez.

A német kollégák szervezésében telik a külföldön töltött időszak. Az előzetes programtervhez képest egy helyszín változott, miszerint Heidelberg helyett Gutachba utaztunk. Élménytárunk és ismereteink minősége ez által nem csökkent, csak gyarapodott sokszínűségében. Hétfőtől ismét közös kirándulásokon vettünk részt reggeltől délutánig. Először Gutachba utaztunk, egy szabadtéri múzeumba "Freilichtsmuseum Vogtsbauernhof". Felépítését tekintve a szentendrei skanzenhez hasonlít. Itt ismerhettük meg a 400 évvel korábban élt tanyasi németek történelmét, építészeti stílusát, életkörülményeit, mindennapi használati tárgyait, babonáit. Kézműves tevékenység során mindenki egyénileg erdei fa sípot készített, csiszolt, fúrt, faragott és végül írást égethettünk kész termékeinkbe. Bővült ország ismereti, történelmi és kulturális ismeretünk, amely a német nemzetiségi tagozatunkon a hon- és népismeret oktatásnak is fontos kiegészítője. Újabb csapatépítő programként együtt piknikeztünk és bobozhattak a gyerekek ismét vegyes párokban cserediákjaikkal, amely önfeledt szórakozást jelentett. Következő kirándulásunk Karlsruhéba vezetett. Sétát tettünk a kastélyparkban, megtekintettük a kastély épületét és gyönyörködtünk a 360 fokban körbejárható tornyából a város csodálatos panorámájában. A természettudományi múzeumban folytattuk utunkat Karlsruhe városában. A kiállítás címe "Amerika nach der Eiszeit", azaz a jégkorszaktól kezdve napjainkig láthattunk állatokat, egyedfejlődésüket, élő környezetük szerint elkülönített termekben. A látvány magért beszélt. Csodálatos gyűjteménynek lehettünk szemtanúi, amely mind biológia, mind földrajz és földtörténeti szempontból rendkívül sok ismerettel gazdagított minket. Végül Neuenbürg városát ismerhettük meg, és annak két legfőbb látványosságát. Először a város 13. századból fennmaradt kastélyát, melyben nem csak múzeum működik, a hercegi család korabeli berendezési tárgyaival, de filmet is láthattunk a város és a vár történetéről. Történelmi ismereteinken túl megnézhettünk egy interaktív formában bemutatott mesét, "Wilhelm Hauff: Das kalte Herz" c. művét, melynek jelenetei termeken vezettek végig. Így a kirándulás gazdagította német nyelv és irodalom tanulmányainkat is, amelyet felhasználhatunk tanórai feldolgozáshoz is. Neuenbütg másik nevezetessége a vasércbánya, mely ma már múzeumként működik. Nagyon érdekes, gyermekek számára is érthető vezetésben volt részünk egy idős bányász útmutatásával. Nagy élményt jelentett védősisakban és sárga köpenyben a keskeny sötét járatokon végig haladni, elemlámpával világítani és megtapasztalni a hatalmas hőmérsékletkülönbséget a kinti 30 és a bányán belüli 8 fok hőmérséklettel. Meglepetésként estére meghívást kaptunk a gimnázium kamarazenekarának tanévzáró koncertjére, ahol komolyzenei és filmzenei előadásukban volt részünk. Így zenei művelődésre is volt alkalmunk.

A következő reggel már a haza utazásra virradt. A gimnázium előtt volt alkalma mindenkinek cserepartnerétől és családjától elbúcsúzni, mielőtt útra keltünk haza Magyarországra. Feledhetetlen élményekkel gazdagodva tértünk haza. A német családok elégedettek voltak magyar gyermekeink nyelvtudásával és nyitottságával a német kultúra felé. Szívesen veszik, ha újra lesz lehetőségünk kiutazni hozzájuk. 

Kreisz Krisztina

projektfelelős